Gyógytorna

A Gyógytorna – funkcionális rehabilitációs program, az ízületek illetve a gerinc fájdalmával és mozgásainak beszűkülésével járó kórképek terápiájának egyik legfontosabb eszköze. Hosszú távon a gyógytorna a leghatékonyabb kezelési mód a derékfájás, gerincbántalmak, hátfájás, nyaki-, csípő-,  térdfájdalom, csontritkulás és egyéb mozgásszervi panaszok esetében.

A torna eredete az ókori görögökig nyúlik vissza, ahol a kulturális élet központja a gymnasium volt – azaz a tornaterem. Ők is felismerték, hogy izmaink erejének karbantartásával és ízületeink rugalmasságának megőrzésével megelőzhetjük testi fájdalmaink kialakulását és meggyógyíthatjuk a már kialakultakat.

A mozgás szabadsága az ember alapvető szükséglete, a gyógytorna célja a teljes mozgató szervrendszer harmóniájának visszaállítása, megőrzése.

A gyógytornának három fő típusa van: aktív, passzív és izometriás. Az aktív gyakorlatok – amelyeket a beteg saját maga hajt végre – a leggyakoribbak, különösen gerincproblémáknál. Olyan fokozatosan nehezedő mozgássorokat kell végrehajtani, amelyeket eleinte a gyógytornász megtanít és felügyel, később a megtanultak otthon is beépíthetőek a napi rutinba.

A passzív gyógytornánál végzett gyakorlatoknál nem a beteg mozog, hanem a kezelést végző személy mozgatja őt a mozgások teljes terjedelmében, hogy enyhítse az ízületek duzzanatát, csökkentse a feszülést és javítsa a mobilitást.

Az izometriás – azaz csak izomfeszüléssel, de tényleges mozgással nem járó – tornára akkor lehet szükség, ha a mozgások túl nagy fájdalmat okoznak és/vagy meg kell tartani az izmok erejét. A beteg csak az izmait feszíti meg, de nem mozog, majd bizonyos idő után lazít.

Gyakran használják a McKenzie-féle módszert is. Robin Mckenzie új-zélandi fizioterapeuta az 1960-as években jött rá arra, hogy a felső végtag fájdalmai a nyaki, az alsó végtagé pedig az ágyéki vagy keresztcsonti gerincszakaszon “centralizálódhatnak”. A nyugati orvoslás elvein alapuló, biomechanikailag, élettanilag és anatómiailag is alátámasztott módszer a páciens közreműködésére épül, így a beteg saját maga is képes befolyásolni fájdalmát és a probléma kimenetelét. A kidolgozott gyakorlatok célja a gerinc nyújtásával elérni a fájdalom enyhítését. Ennek a rendszernek az az előnye, hogy miután a gyógytornász betanította a mozdulatsorokat, a páciens saját maga is folytatni tudja a gyakorlatok elvégzését otthoni körülmények közt.

A gyermekkori gerincferdülés hatékony terápiás módszere a Schroth terápia, amit az 1900-as évektől használnak és a német Katharina Schroth nevéhez fűződik. A Schroth terápia egy tudatos, személyre szabott, komplex kezelési eljárás, mellyel a gerincferdülés különböző formái, tartási rendellenességei, a gerinc degeneratív elváltozásai korrigálhatóak. Ez a terápia az aszimmetrikus betegséget aszimmetrikusan közelíti meg, egyénre szabottan, három dimenzióban, az adott görbületnek megfelelően korrigál, és ebben a helyzetben speciális, háromdimenzionális (ún. forgató) légzést alkalmaz.

Mulligan mobilizációs módszer. Brian Mulligan új-zélandi orvos Maitland módszeréből kifejlesztette az úgynevezett “sustained natural apophyseal glides – SNAGS” nevű eljárásokat. A gyakorlatok lényege az, hogy amikor a kezelő személy egy adott ízületet a megfelelő irányban finoman elmozdít – azaz visszahelyezi a normális helyzetébe – és ebben a helyzetben végeztet a beteggel aktívan végrehajtott mozgásokat, akkor segíti az izomegyensúly helyreállítását és ezzel az ízület egészséges mozgását.

A gyógytornász felméri a páciens mozgásszerveinek állapotát, meghatározza a funkcionális problémákat és a háttérben álló elváltozásokat, és ezeket összevetve kidolgozza az egyedi programot a szakmai irányelvek figyelembevételével. Az egyéni torna során a páciens fokozatosan edzettebb lesz, fájdalma csökken, mozgásszabadsága nő. A testi egyensúly visszanyerésével lelkileg is erősebb lesz, mozgásában magabiztosabbá válik.

Az egészséges működéshez izmainknak és ízületeinknek is szüksége van a karbantartásra, hogy sokáig aktívan élhessünk, fájdalmak nélkül.